Typhon Ösvénye:
Eriol--Fejes Viktor 2005.02.06. 11:29
Alaphit: Az ösvényt kizárólag a Setita klán, annak pedig majdnem minden tagja járja. Az ösvény célja, hogy újjáélesszék istenüket, a klán alapítóját, Szetet. A klánon kívüliek úgy tartják, hogy Szet is csak egy Antediluvian volt, de az ösvény követői hiszik, hogy ölelése előtt Szet isten volt, s valójában ő engedte meg Káinnak, hogy végrehajtsa rajta az ölelést. Így Szet felhasználhatta Káin leszármazottait, mint szolgákat vagy fegyvereket az ellenséges istenek ellen, mint például a mitikus Gaia vagy Lilith. Szet és gyermekei, a Szetiták a végrehajtói a régi elpusztításának és az új felvirágoztatásának.
Typhon Ösvénye ellen elkövethető bűnök rangsora: |
1. |
Szet felélesztésében való segédkezés megtagadása |
Csak a hitetlenek tesznek így |
2. |
Elmulasztani a lehetőséget más gyengeségéből való haszonszerzésre |
A szánalomnak nincs helye Szet magasztos terveiben |
3. |
Másik Setita erőfeszítéseinek gátlása |
A becsület mellett nincs helye a hatalommal való kicsinyes játszadozásnak |
4. |
Elmulasztani a lehetőséget a misztikus tudományok tanulmányozására |
A Szet felélesztéshez vezető titkok bárhol rejtőzhetnek |
5. |
Elmulasztani a lehetőséget más megrontására, bármi ára is legyen annak |
Annál jobb a klánnak, minél többen tartoznak hozzá |
6. |
Elmulasztani a lehetőséget a társadalmi rend aláaknázására a Setiták javára |
A többi Vértestvérnek vagy nincs célja vagy félrevezették őket, s ez a haszontalanság késlelteti Szet felélesztését |
7. |
A Szetita vallási szertartások be nem tartása |
Ez egyenlő Szet megtagadásával |
8. |
Elmulasztani a lehetőséget egy Golkondát elért vámpír megölésére |
Azok, akik túlléptek szükségleteiken, nem befolyásolhatók többé |
9. |
Egy másik Szetitának való segítségnyújtás megtagadása |
A csapatok még hatékonyabban dolgoznak Szet felélesztésén |
10. |
Saját élvezetek keresése |
A bűnbeesés egy eszköz, amit fel kell használni, nem pedig szórakozás |
|