. Spontán népi mozgalommal indult: egy maroknyi helybeli {többnyire olyanok, akik hozzátartozóikat vesztették el holdtalan éjszakákon) összeállt, és a legendák megelevenedett árnyaival szemben ugyanazokat a. régi babonákat használva meglincselt pár gyanús idegent. A puszta véletlennek köszönhetően azok tényleg nem bizonyultak egészen mindennaposnak, karóval átszúrva pl. porrá omlottak. A bizonyítékok birtokában a szekta nőni kezdett, de sokáig nem haladta meg a véletlenszerű pogromok meg égetések szintjét.

Nemrég viszont új vezért kapott Lőrinc atya, egy ismeretlen előéletű pap személyében, akit (állítólag) túlzott lelkesedése miatt már az Inkvizítorok rendjéből is kitettek. Jelentős szónoki képességei segítségével rendbe szedte a hordát, és ha lehet, még tovább tüzelte. A szekta ezután birtokába vett egy templomot Kőbányán, a Rozsdaövezet szívében, és valóságos kolostorerődöt varázsolt belőle, lakó- és fegyvertermekkel, raktárakkal, fényes kápolnákkal. Az önkényes foglalás ellen furcsamód még nem tiltakoztak a hatóságok.

A tagság jelenleg 80 fő, és állandóan növekszik. Lőrinc atya egyfajta militarista térítőtanfolyamon veri át az újoncokat, amelynek során nem annyira a teológiai finomságok elsajátításán, hanem inkább az erőszakos, megingathatatlan istenhit kialakításán van a hangsúly, amelyet aztán sikeres fegyverként lehet használni a Sötét Oldal ellen. A szekta egyébként a rendszeres imádkozáson, istentiszteleteken, és őrjáratozásokon kívül semmilyen munkát nem végez, mégis megél valahogy (a hírek szerint egyházi juttatásokból).

Mint minden fanatikussal, velük is az a baj, hogy nem tesznek különbséget: éjszakánként (hétvégeken dupla erősséggel) kóborló inkvizítor-kommandóik a kezdeti idők lelkesedésével mennek neki bárkinek, akiben idegen vért sejtenek, és ha a találati arány nem lett volna teljes... hát istenem, az Úr megbocsát hűséges szolgáinak, csak gyónni kell. Működésük során eddig 21 közönséges halandót égettek meg, de a katolikus egyház nyomására ebből még senki nem csinált túl nagy ügyet.