Kinyitottam az ajtót és beléptem az előszobába. Nem rohant elém senki, hogy köszöntsön. Ki is rohant volna? Hisz nincs egy élő rokonom se. Sőt! Magamat se nevezhetem éppen élőnek. Mert, ha összegezzük lényem tulajdonságait, inkább vagyok holt, mint eleven ember. Szóval itt vagyok a lakásomban (ami mellesleg nem is az enyém ) és várom az éjfélt. Akkor találkozok végre Sanmionellel. Nem tudom mit akar tőlem, és őszintén szólva nem is igazán érdekel. De, ha már megkért rá, hogy menjek el, ott leszek. Még két óra van addig, az nagyon hosszú tud lenni. Bár, ha az örökkévalósághoz mérem elenyésző. Éhes vagyok, Már megint. Pedig előbb ettem, vagy talán fogalmazzunk úgy, hogy ittam? Végül is lényegtelen. A központ felől akartam hazajönni és akkor megláttam. Lassan, búslakodva sétált. Szemével az aszfaltot nézte. A halált kívánta. Éreztem. Az olyanok, mint én érezzük az ilyesmit. Nem tudom miként, de ösztönösen tudjuk. Közelebb lopakodtam hozzá, hogy szemügyre vehessem. Fiatal lány volt, alig tizenöt éves lehetett és sírt. Hangtalanul folytak könnyei és csak ment, arra merre a lába vitte. Vagyis miután körbe néztem, rájöttem, merre tervezi az útját. A híd felé, le akart ugrani. Halkan követtem tovább, egészen a hídig. Ott megállt és a korlátnak támaszkodott. Hosszú percekig állt és nézte a fekete, hullámzó vizet, hiszen az éjszaka sötétre festette a folyót. Mellette voltam, jó pár méterre, de ő tudta ezt. Mikor közelebb mentem hirtelen rám nézett. Könnyektől nedves szemei csak úgy csillogtak a holdfényben, elindult felém. Könyörgött a szemével, minden mozdulata azt tükrözte, hogy tisztában van vele, a halál karjai közé fut. Reszketve átölelt. Megremegett a kis test mikor fogaim vállát súrolták, majd mélyen belevésődtek nyakába. Nem síkoltott, némán tűrte, hogy vérével együtt életétől is megszabadítsam. Mikor már alig volt benne élet, még mindig görcsösen karolt át, aztán feje hátra csuklott. Tekintete az enyémbe mélyedt. Azt hittem félelmet és gyűlöletet olvasok ki belőlük, de tévedtem. A lány szemében a hála fénye égett. Meghalt. Szomorúan dobtam testét a folyóba, de nem éreztem bűntudatot. Ezek után haza indultam. Most pedig itt vagyok. folytatása köv.....